Indonéz sült hal kókuszos rizzsel Sylvietől

Indonéz sült hal kókuszos rizzsel Sylvietől

Sylvie barátnőm – a Merdeka blog szerzője – 2 év után hazajött Indonéziából, amit egy közös főzős, beszélgetős estével ünnepeltünk meg. Persze a hozzávalókból kénytelenek voltunk az itthon kaphatókat használni, de így is nagyon finom lett és jó tippeket is kaptam. Mivel sokan vártátok, hogy megosszam majd amit tanulok, így íme, egy recept Tőle:

Egész halakat vettem, mert tudtam, hogy Sylvie – a vérbeli horgászlány – nem az a városi kislány, aki megijed, ha a tányérról visszanéz rá a hal. 🙂

Hozzávalók:

hal

szószhoz:
édes szójaszósz (sötét szójaszósz és méz keverékével helyettesítettük)
chili paprika
lime leve, rostja
fokhagyma aprítva
reszelt gyömbér
aprított citromfű (ez a fajta)

kókuszos rizshez:
1 db kókuszdió
olaj

A szósz hozzávalóit mozsárban összedolgoztuk és megkentük vele a halakat kívül-belül. Minden halra tettünk egy-egy lime karikát, a maradékot pedig kisebb darabokra vágva a halak belsejébe tettük. Egy tepsit vékonyan kiolajoztunk és ráfektettük a halakat, majd előmelegített sütőben egyszer megforgatva “””ropogósra”””* sütöttük őket.

* Nem, nem azért lettek a képen látható halak enyhén feketék, mert a nagy beszélgetés és koktélozás közben elfelejtettük megforgatni és túlsültek…. :D…hanem mert ugye a szójaszósz fekete! 😀 Emiatt a fotózáshoz nehezen is sikerült kiválasztani azt a halacskát, amelyiknek elég  előnyös a profilja ahhoz, hogy fotómodell legyen. Grafikusi énem megnyugtatta Sylviet, hogy semmi baj, a photoshop csodákra képes! Elmondtam, hogy valójában amúgy sem tudok főzni, egy csapás vagyok a konyhában, csak jól bánok a photoshoppal. 😀

A kókuszos rizshez először dugóhúzóval kifúrtunk egy kókuszt az egyik ‘szeménél’ és kiöntöttük a levét, majd egy konyharuhába tekertük és kalapáccsal széttörtük. Eztán kivájtuk a belsejét és egy lábasba reszeltük az olajjal, sóval és rizzsel keverve, majd a szokásos módon, lefedve megfőztük. A megmaradt kókuszhéjba visszatöltve tálaltuk.

 

 

No Comments

Leave a Reply